Közterület-felügyelő
Ágazat megnevezése: Rendészet és közszolgálat
Szakképesítés azonosító száma: 10324005
Szakképesítés megnevezése: Közterület-felügyelő
KEOR kód: 1032
A közterület-felügyelő ellenőrzi a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségét.
Közreműködik a közterület, az épített és a természeti környezet, a közbiztonság, a közrend, valamint az önkormányzati vagyon védelmében és a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában.
Intézkedést kezdeményez a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén tetten ért személlyel szemben, személyes adatokat kezel, szükség esetén támadáselhárító vagy kényszerítő eszközöket alkalmaz.
Tájékoztatást ad a hozzá forduló személyek részére, szükség esetén segítséget, illetve elsősegélyt nyújt a rászorulók részére.
Kapcsolatot tart rendvédelmi és rendészeti szervekkel, társadalmi szervezetekkel, közszolgáltatókkal.
Őr- és járőrszolgálatot lát el közterületen.
Híradástechnikai, térfelügyeleti, informatikai eszközöket használ.
Tevékenységét a releváns információk írásbeli jelentésbe foglalásával, folyamatosan dokumentálja.
Meghozott döntéseiért és szakmai tudása fejlesztéséért felelősséget vállal.
Közterület-felügyelő képzés megkezdésének feltételei
Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
Szakmai előképzettség: nem szükséges
Egészségügyi alkalmassági követelmény: szükséges
Szakmai gyakorlat területe és időtartama: nem szükséges
Közterület-felügyelő képzés időtartama
Óraszám: 320 óra
Közterület-felügyelő képzés munkaerő-piaci relevanciája
A közterület-felügyelő szakmai tevékenysége az össztársadalmi hierarchia védelmi, biztonsági szegmensének fontos eleme. A közterület felügyelet intézményrendszerét az önkormányzat a helyi szükségletekből levezetett szakmai, politika célkitűzései által megszabott feladatoknak megfelelően alakítja ki. Az állam funkciói rendkívül sokrétűek és változatosak, de vannak olyan funkciók, melyek mindenhol megjelennek, viszont a társadalom felé közvetlenül leginkább az önkormányzatiság rendszerében teljesednek ki. Az önkormányzatiság hatékony működésének egyik kritériuma, hogy rendelkezzen a jogalkotó által kihirdetett jogszabályoknak, rendeleteknek érvényt szerző testülettel – melyet általában az önkormányzati rendészet közterület-felügyelői alkotnak.
Feladatuk többrétű: egyrészt saját illetékességi és hatáskörben közösségi rendvédelmi feladatokat látnak el, másrészt az önkormányzati gazdasági tevékenység fontos végrehajtó szervei. Speciális tudásukkal, szakmai tevékenységükkel az önkormányzatiság sajátos, ugyanakkor a rendvédelem egyedi aspektusának megtestesítői. A közterek rendjének fenntartásával hozzájárulnak a társadalom zavartalan működésének biztosításához, és ezáltal a közrend és köznyugalom megőrzéséhez.
A vizsgára bocsátás feltételei
A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről, a képző intézmény által kiállított tanúsítvány.
Vizsgatevékenység: írásbeli és projektfeladat (gyakorlati)
Vizsga: Képesítő vizsga (képesítő bizonyítvány)
Helyszín: akkreditált vizsgaközpont
