“A2” kategóriás járművezető-képzés

Legalább 400 ccm hengerűrtartalmú, legalább 25 kW teljesítményű motorkerékpár.

Az “A” korlátozott kategóriába tartozó járművek “A” korlátozott vagy “A” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Az “A” korlátozott kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még az “A1” alkategóriába tartozó motorkerékpár, valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

Tanfolyamra az vehető fel, aki
– 18 éves, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb;
– 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
– a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
– írni, olvasni tud.

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül.
A kezdő vezetői engedéllyel motorkerékpáron utas nem szállítható.